SÁIK Székhelyintézmény

Velünk történt

2023-2024. tanév

Kiszehajtás
2024. február 18.
Az idei tanévben a 3. b osztály tanulói, március 22-én, a kiszebábu elkészítése után, ruhát gyűjtöttek a kiszére és hívogatták társaikat is a téltemetésre.

Gergely-járás
2024. március 24.
Iskolánk hagyományőrző programja keretében minden évben felelevenítjük ezt a régi népszokást. Ebben a tanévben is március 12-én az első osztályos kisdiákok hangos énekszóval meglátogatták az óvodákat.
Piros nap
2024. február 18.
Idén február 14-én tartottuk meg az „Öltözz pirosba!” rendezvényt. Ennek keretében aprópénzt gyűjtöttünk és piros ruhadarabot öltöttünk, ezzel is kifejezve a szolidaritásukat az SOS gyermekfalvak lakói iránt.
Magyar népmese napja - 2023. szeptember 30.
2023. október 10.
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbadása, hogy csatlakozzon egy kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.
Kiállításmegnyitó, megemlékezés a zene világnapjáról
2023. október 10.
Iskolánkban már hagyomány, hogy megemlékezünk a zene világnapjáról, és ezen a napon nyitja meg első kiállítását a Gagarin Galéria.

2022-2023. tanév

Gagarin gála 2023
2023. május 22.
Nagy örömünkre, ebben a tanévben újra lehetőségünk volt megrendezni a Gagarin Gálát. Nagy izgalommal és várakozással készültünk erre a kulturális programra, hiszen már több éve nem állhattak színpadra tanítványaink.
Zrínyi Ilona Matematikaverseny eredményei
2023. március 22.

Gergely-járás
2023. március 13.
Március 12-én ünneplik névnapjukat a Gergelyek, melyhez egy régi szokás, a Gergely-járás hagyománya tartozik. A népszokás valójában az iskoláskorú gyermekek adománygyűjtő, köszöntő játéka volt.
Piros nap
2023. február 24.
Iskolánkban sokéves hagyomány a februárban megrendezésre kerülő jótékonysági akció. Meggyőződésünk, hogy a munkánk fontos része az empátiára, együttérzésre nevelés.
Fotókiállítás, megemlékezés a zene világnapjáról
2022. október 5.
Iskolánkban már hagyomány, hogy megemlékezünk a zene világnapjáról, és ezen a napon nyitja meg első kiállítását a Gagarin Galéria.
A magyar népmese napja
2022. szeptember 30.
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon egy kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.
Márton-nap
2022. november 16.
Iskolánkban 2022. november 11-én rendeztük meg a Márton-napi lámpás felvonulást. Hagyományainkhoz híven reggel 7 óra 30-tól indult a menet, melyhez intézményünk minden osztálya csatlakozott...

2021-2022. tanév

Természettudományi diákkör
2022. május 23.
Idén 7 alkalommal rendeztük meg a Természettudományi Diákkört. Az elmúlt két évben sajnos a járványügyi helyzet miatt elmaradt a program. Nagy örömünkre idén újra találkozhattunk.
Fotós érdekességek
2022. május 19.
Kövesligeti István a Gagarin Galériában mesélt nekünk kedden délután olyan természeti érdekességekről, melyeket fotói készítése során tapasztalt meg.
Német nyelvű prózamondó verseny - eredmények
2022. május 12.
Iskolánk indén a XXVI. alkalommal szervezte meg a Német nyelvű prózamondó versenyt a megye 7. és 8. osztályos általános iskolás diákjai számára.
Májusfaállítás
2022. május 3.
Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a néphagyományokra épülő művészeti nevelésre. Hosszú évek tradícióit követve, az idei tanévben április 29-én, a 2.a osztály is felelevenítette ezt a hagyományt.
Megyei Német Nyelvi Civilizációs Verseny
2022. április 7.
Iskolánk idén nyolcadik alkalommal hirdette meg német nyelvi civilizációs versenyét a megye 7-8. osztályos általános iskolás diákjai számára, melynek témája Svájc volt.
Vers- és prózamondó verseny
2022. március 1.
Hagyományainkhoz hűen és a magyar kultúra napjához kötődően, az idei tanévben is megrendeztük az 1-2. és a 3-4. évfolyamosaink számára az iskolai vers- és prózamondó versenyünket.
Kiszehajtás
2022. március 31.
Ebben az évben a 3.a osztályos tanulóink egy szép tavaszi napon a kiszebábu elkészítése után ruhát gyűjtöttek a kiszére és hívogatták társaikat a téltemetésre.
Szép magyar beszéd verseny iskolai fordulója
2022. február 11.
2022. január 17-én tartottuk a Szép magyar beszéd verseny iskolai fordulóját. A következő eredmények születtek...
A magyar népmese napja
2021. szeptember 30.
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.
A zene világnapja
2021. október 5.
Iskolánkban már hagyomány, hogy megemlékezünk a zene világnapjáról, és ezen a napon nyitja meg első kiállítását a Gagarin Galéria.

2020-2021. tanév

Vers- és prózamondó verseny
2021. február 23.
2021. február 16-án és 17-én rendhagyó módon került megrendezésre az alsósok számára meghirdetett „Vers- és prózamondó verseny” iskolai fordulója.
Farsang 2021
2021. február 14.
2021. február 12-én reggel hangulatos, farsangi rádiós műsorral köszöntöttek minket a 4. b osztály tanulói. Vidám, zenei betétekkel tarkított műsorukkal felelevenítették a farsanghoz kapcsolódó szokásokat. Tanítványaink ezen a napon jelmezbe öltözve érkezhettek iskolába.
Piros nap
2021. február 15.
Idén február 11-ére hirdettük meg az „Öltözz pirosba!” rendezvényt. Ennek keretében aprópénzt gyűjtöttünk. Szemet gyönyörködtető látvány volt a rengeteg piros ruhadarabot öltött kisdiák, akik ezzel is kifejezték szolidaritásukat az SOS gyermekfalvak lakói felé.
Szuret
2020. október 24.
Iskolánk évtizedek óta nagy gondot fordít a hagyományok ápolására. Október utolsó hetében az őszi teendőket és a szüreti szokásokat elevenítették fel a gyerekek a 3.c osztályosok segítségével.
Magyar népmese napja
2020. október 8.
161 évvel ezelőtt ezen a napon született Benedek Elek, a nagy mesemondó, akinek a születésnapján a népmese napját is ünnepeljük.
Farsang 2021
2021. február 14.
2021. február 12-én reggel hangulatos, farsangi rádiós műsorral köszöntöttek minket a 4. b osztály tanulói. Vidám, zenei betétekkel tarkított műsorukkal felelevenítették a farsanghoz kapcsolódó szokásokat. Tanítványaink ezen a napon jelmezbe öltözve érkezhettek iskolába.
Madáretető, madárodú kihelyezési program
2020. november 19.
Az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezete által szervezett madáretető, madárodú kihelyezési akcióprogramba intézményünkből a 2.a és 4.a osztály kapcsolódott be.
Vers- és prózamondó verseny
2021. február 23.
2021. február 16-án és 17-én rendhagyó módon került megrendezésre az alsósok számára meghirdetett „Vers- és prózamondó verseny” iskolai fordulója.

2019-2020. tanév

Szép magyar beszéd verseny területi fordulója a Gagarinban
2020. február 18.
2019/2020. tanévi Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny salgótarjáni területi fordulójának szervezését, lebonyolítását ettől a tanévtől iskolánk humán munkacsoportja vállalta. Így 2020. február 17-én került sor az idei versenyre.
Farsang
2020. február 18.
Iskolánkban 2020. február 7-én és 14-én rendeztük meg a farsangi bált. Kicsik és nagyok egyaránt várták ezt a napot. A félév zárását követően izgalommal készültek az osztályok különböző műsorszámokkal, melyekkel igyekeztek jó karneváli hangulatot teremteni.
Vers- és prózamondó verseny
2020. február 8.
Évek óta hagyomány iskolánkban, hogy a magyar kultúra napjához kötődően megrendezzük az alsó tagozatosok vers- és prózamondó versenyét. Így történt ez idén is.
Karácsonyi hangverseny
2019. december 15.
Az adventi időszakban hagyomány, hogy karácsonyi hangversenyre és ezt követően egy kis beszélgetésre invitáljuk iskolánk nyugdíjas pedagógusait.
Ebben a tanévben, 2019. december 13-án intézményünk aulájában vártuk vendégeinket.
Martinstag
2019. november 17.
Iskolánkban 2019. november 8-án rendeztük meg a Márton-napi lámpás felvonulást. Hagyományunkhoz híven reggel 7 óra 30-tól indult a menet.
Happy Halloween!
2019. november 7.
Iskolánkban október 25-én rendeztük meg a Halloween napot. Fél nyolc előtt a boszik várták az iskolába érkező tanulókat a bejáratnál. Trükkjeiket csak a szerencsések vagy a cukorkát adók kerülhették el.
Bolyai Matematika Csapatverseny 2019
2019. november 29.
Iskolánk tanulói minden évben bizonyítják tehetségüket a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján.
Iskolai ünnepség az 1956. évi forradalom és szabadságharc évfordulójára
2019. október 24.
2019. október 22-én, kedden az 1956. évi forradalom és szabadságharc hőseire és áldozataira emlékeztünk az iskolai ünnepség keretében.
Október 1. – A zene világnapja - Kiállításmegnyitó
2019. október 2.
Iskolánkban már hagyomány, hogy megemlékezünk a zene világnapjáról, és ezen a napon nyitja meg első kiállítását a Gagarin Galéria.
45 perc a MOBIDIK gyomrában...
2019. november 25.
No, nem a fehér bálnáról van szó, hanem egy Mobil Digitális Iskola rejtőzik a mozaikszó mögött. 2019. november 18-22. között a Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája udvarán állomásozott ez a „szörnyeteg”. Igen jól olvasta: szörnyeteg, hiszen egy teherautón szállítható konténerben 15 tanuló számára kialakított informatikai csúcstechnikával felszerelt tanterem a MOBODIK.
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
2019. december 4.
2019. november 8-án már ötödik alkalommal adott helyet intézményünk a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Nógrád megyei fordulójának. Iskolánkat 38 csapat képviselte.
Szüreti mulatság
2019. október 18.
Október 16-án megrendezésre került iskolánkban a „Szüreti mulatság”. A hagyományt a 3.c osztály elevenítette fel egy kedves kis műsor keretében.
A magyar népmese napja
2019. október 2.
Ebben a tanévben, szeptember 27-én, pénteken délelőtt felső tagozatos tanítványaink ellátogattak az alsós osztályokba, hogy mesét olvassanak kisiskolás társaiknak. A kisdiákok örömmel hallgatták a meséket.
Tanévnyitó
2019. szeptember 6.
Hagyományinknak megfelelően idén is két alkalommal szólt a tanévkezdő csengőszó a SÁIK Székhelyintézményében. A leendő első osztályosokat 2019. augusztus 30-án délután 16 órakor fogadták vidám ünnepi műsorral a 6. és 2. évfolyam tanulói.